 |
Afamar Német Dog Kennel
Kennelünk, az Afamar Német Dog Kennel, 2007-ben alakult. Afamar spanyol szó,
azt jelenti híressé tesz. Úgy gondolom, kutyáink mindent meg is tesznek annak
érdekében, hogy a kennelnévhez hűen híresek legyenek, és minket is híressé tegyenek.
A fajta szeretete 16 évvel ezelőtt alakult ki nálunk, és azóta is dogot, dogokat tartunk.
Tartunk, nevelünk és főleg nagyon szeretjük Őket!
Az első Német Dogunk 1994-ben került a családba. Egy megtört lelkű,
rettenetes állapotban lévő, egy év körüli fekete szuka volt. Bár törzskönyvezett
kutyus volt, a tetoválási számot nem tudtuk kiolvasni a füléből, így soha nem
derült fény az eredeti tulajdonos vagy tenyésztő kilétére. Csont soványan találtunk
rá. A XI. kerületben kóborolt, autók után szaladgált. Nagyon kedves volt, egy kis
simogatás után mellénk szegődött, majd egy hét után igazi családtaggá vált. A Smolly
nevet kapta. Ekkor én még csak 14 éves voltam, és lovászként dolgoztam. Már akkor
világos lett számomra, hogy nem csak a ló, hanem a hozzájuk nagyon hasonlító Német
Dog is életem szerelmévé vált. Smolly megajándékozott minket egy alom kiskutyával,
és bizton állíthatom, hogy gyermekeim születése után ez volt a legcsodálatosabb élmény
az életemben. Hét évet töltött velünk olyan összhangban és szeretetben, hogy azóta sem
leltem ilyen csodálatos barátra!
Amikor Smolly a kutyaparadicsomba költözött, megfogadtam, soha többet nem lesz
kutyám. Négy hónapig bírtam, aztán elkezdtem kiskutyát keresni. Amikor kiválasztottam,
vagyis Ő kiválasztott engem, még csak 3 hetes volt. Én pedig számoltam a napokat, mikor
jöhet haza! Életem egyik leghosszabb 3 hete volt, de megérte! Végre a családba költözött
Westerházy Aramis, hívónevén Amante.
Kiállításra ugyan soha nem mentünk, mert a kutyákat nem szerette, de nála jobb
babysitter és házőrző nem létezett. Minden kiránduló megállt egy pillanatra a ház előtt,
és döbbenettel nézték ahogy felemelt fejjel, megfeszült izmokkal, álló fülekkel, hang nélkül
várt, ki meri megközelíteni a területét. Órákig tudtam bámulni az ablakból, ahogyan ez a
tökéletes élőlény figyel. Tudtam mire gondol, tudtam mire mit fog reagálni, minden mozdulatát
éreztem. Együtt nőttünk fel! Ha jellemeznem kellene, azt mondanám ő volt maga a megtestesült
méltóság, elegancia, ötvözve óriási szeretettel, tisztelettel és hihetetlen intelligenciával.
Nyolc évet töltöttünk együtt. 2004. február 16-án, rövid betegség után aludt el, büszkén,
hang nélkül. Mindenkitől elköszönt, tudta, hogy már nem jön haza.
Amante halála után megint megfogadtam, hogy nem lesz kutyám. Egy rövid hónap múlva
módosítottam elhatározásom, és azt mondtam, muszáj hogy legyen kutyám. Úgy gondoltam, kisebb
kutya lesz, mert az talán hosszabb életű, és sokáig velünk marad. Ezúton is köszönöm a
férjemnek, hogy lebeszélt erről az elhatározásról, és megvette nekem Patakparti-Király Bájos
„Nikét”. Niké egy fekete szuka, aki egyben kennelalapító szukánk is lett. 2007. március 22-én
adott életet 10 csodálatos rosszcsontnak!
Niké még fel sem nőtt, mikor egy tenyésztőnél tett látogatás alkalmával egymásba
szerettünk egy 5 hetes mantelos kannal. Nem gondoltam volna, de férjem jóvoltából két hét
múlva már nálunk lakott. Patakparti-Király Lennox névre hallgat. Csodálatos küllemű és jellemű
kan lett belőle!
Kennelünk célja, hogy mai magyar Német Dog állományt javítsuk, népszerűsítsük ezt a
csodálatos fajtát. A fajtát, amiről sajnos az emberek nagy többségének csak az jut eszébe,
hogy mennyire sokat eszik, és úristen milyen sok gond lehet vele… Fontos célja kennelünknek,
hogy mindenki észrevegye, nem kell a Német Dogért külföldre menni, hiszen sok olyan magyar
tenyésztésű kutya van az országban, amely bárhol, bármikor megállja a helyét a külföldi kutyák
mellett!
Kutyáink családias környezetben, emberközelben élnek, nevelkednek. Három csodálatos
gyermek társaságában és törődésében fürdenek. Boldogok, kiegyensúlyozottak és még szépek is!
Mindezért
köszönettel tartozom a Patakparti-Király Aranykoszorús Mestertenyészetnek,
a Tenke családnak, akik kutyáinkat tenyésztették, és bevezettek minket a kiállítások rejtelmeibe.
Köszönöm Nekik, hogy energiát, időt, szeretetet, szakértelmet nem spórolva kiállításra jártak,
járnak velünk, és ha kell, felvezetik a kutyákat! Köszönöm, hogy örömmel veszik még az este
10 órás tanácsadáskérő telefonomat is! Köszönöm, hogy mindig, minden esetben segítenek, és hogy
segítségükkel megtapasztalhattam, milyen érzés az, amikor az ember keze alatt Championná válik
egy kutya! Köszönöm a Tenke Családnak!
Köszönettel tartozom a FeliCaVet állatorvosi rendelőnek, Dr. Egerszegi Péternek,
Dr. Seregi Antalnak és csapatuknak, hogy bármikor, bármilyen körülmények között, óriási szakértelemmel,
szeretettel és barátsággal segítenek a rászoruló állatainknak, sőt ha kell gyermekeinknek is.
Köszönöm Nektek!
Dékány Zsuzsanna

vissza
|
|